Amikor ezeket a sorokat írom, a blog még nincs publikálva. Most több bejegyzést is feltöltök, hogy amikor már összegyűlik 10–15, akkor nyilvánossá tegyem – amit már alig várok. Hogy utána milyen gyakran fogok írni? Fogalmam sincs, de heti 1–2 bejegyzés biztosan lesz. A blog természetesen még alakul, vannak hibái, de ez már nem tart vissza attól, hogy megosszam veletek.
A verseimet nem szövegként, hanem képek formájában fogom megosztani. Azért, mert ha valaki fordítóval nézi a blogot, a Google nem fogja „szétszedni” őket – mert az ilyen hevenyészett fordításokba biztosan belehalnék.
A blogon alapvetően csak saját fotók, festmények és versek lesznek. Ha mégsem, azt természetesen mindig jelzem.
És hogy miről fogok írni? Mindenről, amiért hálás vagyok. Mindenről, ami számít. Mindenről, ami inspirál. Szeretném valahogy visszaadni mindazt, amit én is kaptam csodálatos emberektől és blogoktól – amelyek közül néhány már eltűnt, elérhetetlenné vált, de számomra örökre megmaradnak.
Írni fogok a nyelvtanulásról, mert ez az egyetlen dolog, amiben igazán kitartó vagyok. Szó lesz a germán új medicináról (biologika), az emberi elme és tudat misztériumáról, és egyszerű, hétköznapi pillanatokról is. Lesz néhány recept is – még ha nem is szeretek receptet írni –, szóval ezeket kicsit a saját módon fogom megosztani. Határozottan nagyobb kihívás lesz ez a blog abból a szempontból, hogy ahol most élek, a város közepén egy pici lakásban, jóval kevesebb fotózni való van, mint akkoriban a Duna-parton és a hatalmas kertben. De a kihívásokat mindig szerettem.
Hozok néhány írást a Sweet Home-ról is. Akkoriban sokkal többet írtam. Szívszaggató látni a fotók helyén a hatalmas felkiáltójeleket, de az írások megmaradtak. A hozzászólásokat viszont nagy örömmel és hálával olvasgattam.
A Sweet Home fontos része volt az életemnek és most Sofia, bár az igazi nevén, de visszatért.
És, hogy még mi jön? Nem tudom…
De köszönöm, hogy itt vagytok.
Ez a kép 3 évvel ezelőtt készült, most vagyok 63. Semmi MI, de egy kis fényt rányomtam a ráncaimra:)
2 megjegyzés:
Várom a veseket, a képeket, az írásokat! Minden őszinte nálad, nem szeretem a szerepjátszásokat, és észre is venni azonnal. Én sem teszem, de eltávolodom azoktól, akiknél észreveszem. Gyorsan kiderül.
Emberismeret, megérzés? Ezek is, és még mások is jeleznek nekem. Néha elég egy gesztus vagy szó is, és lelepleződnek. Mi értelme van?
Használok a blogomban én is verseket, idézeteket. Sokat kell ahhoz olvasnom, hogy fenn maradjanak a nekem tetszők. Persze, annyi minden van ennek is a hátterében, hogy miért is tetszenek. Saját persze nincs, mert még próbálkozni sem érdemes tehetség híján.
Vannak angol nyelven olvasóim, tehát használják a Google fordítót. Néha utána nézek, mi lesz a feltett versból angolul. Jujjj!
Lakótelepen élek, a képek témái az otthonom, de már minden kicsi részlet képen van. A másik a természet és a rövid útjaim. Ezeknél is a részletek, a nagy egész nem vonz.
Fény a ráncokon? Én is megtettem, de ma már nem teszek fel magamról inkább képet, igaz régen sem. Részleteim vannak fenn: kéz, lábfej, szem.
Jövőre 70 leszek, és persze, hogy nem vált a korom az előnyömre.
Bármilyen versed érdekel és a képek is, persze a gondolataid is.
Kb. egy évtized után újra folytatom a Hálanaplóm a blogomban.Éppen ma tettem fel az eltelt idő óta az első bejegyzésem. Sok kis dologért hálás vagyok, látom és érzem őket.
Azt írod, hogy írni fogsz, amiért hálás vagy és inspirál. Várom, és újra várom őket...
Köszönöm, Éva! Olvaslak én is, szeretem a blogodat! Ölelés!
Megjegyzés küldése