Már régóta tervezem, hogy visszatérek a blogoláshoz. Jól emlékszem, mennyire
jó érzés volt írni 14–17 évvel ezelőtt a Sweet Home by the River blogot.
Hosszas gondolkodás után először elhatároztam, hogy nem a külvilágnak fogok
írni. Nem akarok semmilyen elvárásnak megfelelni, nem akarom azt figyelni,
hányan követik és olvassák a blogot.
És ekkor jött az ötlet, hogy hálanaplót fogok írni: magamnak, Istennek, és
egyszer, ha eljön az ideje, a családom ajándékba kapja majd ezt a különös
naplót. Valami, ami megmarad - mert mást nem nagyon tudok nekik adni.
De azután úgy döntöttem, hogy nem zárom el magam a külvilágtól. Épp eléggé
magamnak való és introvertált vagyok, legalább itt éljek egy kis közösségi
életet.
Hálás vagyok az életemért és az útért, amin végigmentem – nem mintha valaha
vége lenne –, és oly sok mindenért vagyok hálás, hogy lesz miről írnom a
jövőben. Közben elképzelem, hogy valamelyik gyönyörűséges unokám - a három közül - olvassa majd ezt a blogot. Nem tudom, mikor: 5 vagy 15 év múlva, de már ezért a gondolatért is
hálás vagyok. Valami itt marad belőlem, nekik.
Én szinte semmit sem tudok drága nagyszüleimről, mert míg éltek, nem volt
annyi eszem, hogy kikérdezzem őket. Ki volt a legnagyobb szerelmük? Hogyan
szerettek? Hogyan találták meg Istent? Nem kértem el a komáromi nagyi becsinált
levesének receptjét sem, amelynek íze felejthetetlen számomra.
Na, ezért írok. Ajándékba adom magam, és a híres chilis tésztám receptjét mindenkinek, akit nagyon szeretek. Mert én is elmondhatatlanul sok inspirációt, szeretetet és erőt kaptam tőletek, a világtól, amiért úgyszintén nagyon hálás vagyok.
Évának (Éva blogja) különösen, mert nagy szerepe volt abban, hogy visszatértem.
Köszönöm, hogy itt vagytok!
"Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: "köszönöm", az is elegendő lenne."
Eckhart von Hochheim
2 megjegyzés:
Hogy én legyek az első kommentelőd is leírom, hogy a Sweet Home by the River blogod volt az, ami a legelső igazi élményt jelentő blog volt számomra. Naponta jöttem többször is olvasni és a képeid nézegetni. Egyszerre lelekesedtem és nyugodtam is le nálad.
Hogy tudd, a te hatásodra született meg az első saját blogom 2009. november 20-án, mely azóta is megvan, és szeretem írni.
Ha te hálás vagy nekem is, én szintén hálával tartozom neked. Élvezd a blogod írását, hogy mi is élvezhessük!
Szeretettel. Éva
Van egy idézetes gyűjteményem, mert kinek nincs, aki olvas és közben talál is. Régen füzetem volt, melynek ma már szakadozottak a borítója a szélei, és nem is használom. Beleolvasni furcsa, mert szembesülök a régi önmagammal, azzal, hogy valaha mi tetszett nekem.
Változtam, persze, hogy változtam, és nem csak abban, hogy már a számítógépemben gyűjtöm a nekem tetsző sorokat.
Én is változtam, és rácsodálokozom, hogy valaha mi került bele abba a füzetbe. Ma már észre sem venném, vagy talán negatív kritikával illetném őket. Mégis vannak még közöttük számomra most is vállalhatók. Ezek az értékek!
Megnyugtató, hogy nem egy helyben topogtam a sok év alatt, hanem más lettem, és remélem, hogy a magam szempontjai és igényei szerint pozitív irányban haladtam az útjaimon. Többes számban írtam az út szót, mert a fő utamon kívül voltak kitérőim és próbálkozásaim is az életemben, de mindig visszatértem a fő utamra, csak egy kicsit már másképp. Ez a dolgok rendje!
Az utolsó sorod a " köszönömről" nekem is elmentve a számítógépemben már régóta, hogy majd egyszer felhasználom egy bejegyzésemben...
Megjegyzés küldése