Amikor ezeket a sorokat írom, a blog még nincs publikálva. Most több bejegyzést is feltöltök, hogy amikor már összegyűlik 10–15, akkor nyilvánossá tegyem – amit már alig várok. Hogy utána milyen gyakran fogok írni? Fogalmam sincs, de heti 1–2 bejegyzés biztosan lesz. A blog természetesen még alakul, vannak hibái, de ez már nem tart vissza attól, hogy megosszam veletek.
A verseimet nem szövegként, hanem képek formájában fogom megosztani. Azért, mert ha valaki fordítóval nézi a blogot, a Google nem fogja „szétszedni” őket – mert az ilyen hevenyészett fordításokba biztosan belehalnék.
A blogon alapvetően csak saját fotók, festmények és versek lesznek. Ha mégsem, azt természetesen mindig jelzem.
És hogy miről fogok írni? Mindenről, amiért hálás vagyok. Mindenről, ami számít. Mindenről, ami inspirál. Szeretném valahogy visszaadni mindazt, amit én is kaptam csodálatos emberektől és blogoktól – amelyek közül néhány már eltűnt, elérhetetlenné vált, de számomra örökre megmaradnak.
Írni fogok a nyelvtanulásról, mert ez az egyetlen dolog, amiben igazán kitartó vagyok. Szó lesz a germán új medicináról (biologika), az emberi elme és tudat misztériumáról, és egyszerű, hétköznapi pillanatokról is. Lesz néhány recept is – még ha nem is szeretek receptet írni –, szóval ezeket kicsit a saját módon fogom megosztani. Határozottan nagyobb kihívás lesz ez a blog abból a szempontból, hogy ahol most élek, a város közepén egy pici lakásban, jóval kevesebb fotózni való van, mint akkoriban a Duna-parton és a hatalmas kertben. De a kihívásokat mindig szerettem.
Hozok néhány írást a Sweet Home-ról is. Akkoriban sokkal többet írtam. Szívszaggató látni a fotók helyén a hatalmas felkiáltójeleket, de az írások megmaradtak. A hozzászólásokat viszont nagy örömmel és hálával olvasgattam.
A Sweet Home fontos része volt az életemnek és most Sofia, bár az igazi nevén, de visszatért.
És, hogy még mi jön? Nem tudom…
De köszönöm, hogy itt vagytok.
Ez a kép 3 évvel ezelőtt készült, most vagyok 63. Semmi MI, de egy kis fényt rányomtam a ráncaimra:)
