2009.november 10. - Sofia írta:
Ma egész nap itthon voltam. Főztem egy isteni finom székelykáposztát, sétáltam, olvastam és aludtam. Mindig is szerettem egyedül lenni, akkor is, amikor nem éltem egyedül. Ha hosszabb ideig nem tudtam magamban lenni, rosszul éreztem magam, valami nagyon-nagyon hiányzott.
Voltak pörgős éveim, sokat utaztam, és egész életemben emberekkel foglalkoztam. De a csendre mindig is nagy szükségem volt. Órákon át képes voltam az ablakon kibámulva kortyolgatni a reggeli kávémat. Jöttek-mentek a gondolataim, majd eltűntek, és velük tűntem én is. Úgy meditáltam, hogy azt sem tudtam, mi az a meditáció.
Ez a belső csend mentett meg később. Ez a csend az, ami gyógyít, amiből felismeréseket kapunk, amelyben meglátjuk a kondicionáltságunkat: hogy sosem azt látjuk, ami van, hanem azt, amit gondolunk arról, ami van. Ebben a csendben egy vagy mindennel, és meglátod, hogy a többi ember is csend.
Csak az elmék fecsegnek, énképek harcolnak és csapnak össze egymással. Mindenki másnak akar megfelelni, és nem jön rá arra, hogy ő is más, akinek szintén mások akarnak megfelelni. Szóval körbe-körbe meg akarnak egymásnak felelni a személyiségek, szerepek és egók.
A kondicionált elme a „kellene”, „kellett volna”, a biztonság, a félelmek, az ítélkezések, a „semmi sem jó úgy, ahogy van”, az összehasonlítás, az elkülönültség és a dualitás – a jó és a rossz – illuzórikus birodalma. Program, és a feladat az, hogy felismerd.
Felismerd, hogy ki vagy valójában, hogy kik vagyunk valójában. Hogy felismerd: ha bárkit bántasz, önmagad bántod; ha a világot gyűlölöd, nem mást gyűlölsz, mint önmagad. Mindannyian ugyanabból az energiából vagyunk, mindannyian csend vagyunk, mindannyian ugyanonnan jöttünk, és ugyanoda tartunk. Egymás lélegzetét lélegezzük.
Nem teremthetünk addig jobb világot, míg nem tudjuk, kik vagyunk, míg mi nem válunk jobbá. És itt egy gyönyörű paradoxon: nem válhatsz addig jobbá, amíg azt hiszed, hogy nem vagy elég jó. Csak a mostból teremthetsz. A teremtés akkor valódi, ha spontán, ha nincs ott a cselekvő, a személyiség, az egó.
Ha a szíveddel élsz, ha mersz érezni, sírni, kacagni, táncolni, ha nem menekülsz el a szomorúság elől, ha nem irányítasz, és nem állsz ellen annak, ami van. Az elme meglehetősen ostoba. Hisz vagy tagad, de ha barátként, és nem ellenségként tekintesz rá, ha megfigyeled a működését, segít és megnyílik, engedi, hogy tapasztalj. De azt nem hiszi el, hogy ennyire egyszerű legyen az út: csak kövesd a szíved, és nem kerülheted el, hogy a pillanattá válj. Más szóval: szeretetté.
Ezért fontos, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is tápláljuk. Tanuljunk meg egyedül lenni, elmélkedjünk, szemlélődjünk, szánjunk magunkra időt, energiát, mert a valódi tudás, a valódi orvosság, a valódi mester és a valódi, feltétel nélküli szeretet ott van bennünk.
Colours of the soul - 120x140, akril, feszített vászon
Nature inside - 120x120, akril, feszített vászon
Colours of the soul 2. 120x120, akril, feszített vászon
