Választások

Szokás szerint korán keltem. Csináltam friss mandulatejet, kávéztam a teraszon, és csak úgy voltam jó egy órán át. Ma nem főzök: egész nap gyümölcsöt, zöldséget és gyógyteákat fogyasztok. Sokszor tartok ilyen napokat, mert a főtt étel engem nagyon elnehezít, bármennyire is könnyű és vegán. 

Élvezem a tavasz minden pillanatát. A sejtjeimben érzem az emberekből áradó boldogságot és reményt. Nagyobb a csend, és több a mosoly. Kevesebb az egó, és több a lélek. Kevesebb a félelem, és több a szabadság.

Bár soha nem engedtem, hogy a lelki békém külső körülményektől függjön, mégis hatnak rám ezek a jóféle energiák.

Jól választottunk, és jó embert választottunk. 

Hálás vagyok ezért a tavaszért. És a tavaszi szélért.

Reggel a gangon

Szeretem a reggeleket. Korán feküdni, korán kelni. A házban én ébredek először. Kiülök a gangra – nyáron a kis erkélyemre –, és ilyen színek fogadnak. Ezek csak mobilos képek, de ma éppen ilyen óceánszínű volt az ég. A madarak épphogy csak ébredeztek.

A napot mindig egy nagy pohár vízzel és egy arcmosással kezdem, jéghideg vízzel. Este mindig lefőzöm a kávét a gyönyörű Frida Kahlós kotyogómban. Cukor nélkül, rizstejjel vagy mandulatejjel iszom. A nap folyamán pedig gabonakávét vagy ganodermás kávét iszom. A mandulatejet én készítem mindig.

Szóval kiülök a gangra, és 1–2 percig tudatosan lélegzem, jó mélyeket. Mindig is abban hittem, hogy ha reggel magadba szívod a fényeket, illatokat, hangokat és az ébredő madarak boldogságát, akkor sokkal jobban fog működni az agyad és a tested.

Régen ezt a Duna-parton vagy a kertemben csináltam, de higgyétek el, hogy egy gang is tökéletes hely arra, hogy felkészítsd magad az előtted álló napra. Sőt, még egy nyitott ablak is.

Nekem a reggel rituálé, nem rutin. A rutin megöl, a rituálé a jelenben tart. Hálát adok, és csodálom a világot. Úgy, ahogy van.

Van egy kedvenc idézetem – sajnos nem tudom, kitől származik –, hogy: „Nem a csodák hiányoznak a világból, hanem a csodálat.”

Én mindig is csodáltam a világot, az embert, és leginkább az emberi testet. Soha nem tudtam hinni abban, hogy csak úgy véletlenül megbetegszik.

A csodálat valami egészen különleges energia. Mert amit csodálsz, az idővel felfedi magát előtted. Mert amit csodálsz, azzá válsz.

Infók a blogról

---

Amikor ezeket a sorokat írom, a blog még nincs publikálva. Most több bejegyzést is feltöltök, hogy amikor már összegyűlik 10–15, akkor nyilvánossá tegyem – amit már alig várok. Hogy utána milyen gyakran fogok írni? Fogalmam sincs, de heti 1–2 bejegyzés biztosan lesz. A blog természetesen még alakul, vannak hibái, de ez már nem tart vissza attól, hogy megosszam veletek.

A verseimet nem szövegként, hanem képek formájában fogom megosztani. Azért, mert ha valaki fordítóval nézi a blogot, a Google nem fogja „szétszedni” őket – mert az ilyen hevenyészett fordításokba biztosan belehalnék.

A blogon alapvetően csak saját fotók, festmények és versek lesznek. Ha mégsem, azt természetesen mindig jelzem.

És hogy miről fogok írni? Mindenről, amiért hálás vagyok. Mindenről, ami számít. Mindenről, ami inspirál. Szeretném valahogy visszaadni mindazt, amit én is kaptam csodálatos emberektől és blogoktól – amelyek közül néhány már eltűnt, elérhetetlenné vált, de számomra örökre megmaradnak.

Írni fogok a nyelvtanulásról, mert ez az egyetlen dolog, amiben igazán kitartó vagyok. Szó lesz a germán új medicináról (biologika), az emberi elme és tudat misztériumáról, és egyszerű, hétköznapi pillanatokról is. Lesz néhány recept is – még ha nem is szeretek receptet írni –, szóval ezeket kicsit a saját módon fogom megosztani. Határozottan nagyobb kihívás lesz ez a blog abból a szempontból, hogy ahol most élek, a város közepén egy pici lakásban, jóval kevesebb fotózni való van, mint akkoriban a Duna-parton és a hatalmas kertben. De a kihívásokat mindig szerettem.

Hozok néhány írást a Sweet Home-ról is. Akkoriban sokkal többet írtam. Szívszaggató látni a fotók helyén a hatalmas felkiáltójeleket, de az írások megmaradtak. A hozzászólásokat viszont nagy örömmel és hálával olvasgattam.

A Sweet Home fontos része volt az életemnek és most Sofia, bár az igazi nevén, de visszatért. 

És, hogy még mi jön? Nem tudom… 

De köszönöm, hogy itt vagytok.

Ez a kép 3 évvel ezelőtt készült,  most vagyok 63. Semmi MI, de egy kis fényt rányomtam a ráncaimra:) 

Ami megmarad - Hálanapló

Már régóta tervezem, hogy visszatérek a blogoláshoz. Jól emlékszem, mennyire jó érzés volt írni 14–17 évvel ezelőtt a Sweet Home by the River blogot. Hosszas gondolkodás után először elhatároztam, hogy nem a külvilágnak fogok írni. Nem akarok semmilyen elvárásnak megfelelni, nem akarom azt figyelni, hányan követik és olvassák a blogot.

És ekkor jött az ötlet, hogy hálanaplót fogok írni: magamnak, Istennek, és egyszer, ha eljön az ideje, a családom ajándékba kapja majd ezt a különös naplót. Valami, ami megmarad -  mert mást nem nagyon tudok nekik adni.

De azután úgy döntöttem, hogy nem zárom el magam a külvilágtól. Épp eléggé magamnak való és introvertált vagyok, legalább itt éljek egy kis közösségi életet.

Hálás vagyok az életemért és az útért, amin végigmentem – nem mintha valaha vége lenne –, és oly sok mindenért vagyok hálás, hogy lesz miről írnom a jövőben. Közben elképzelem, hogy valamelyik gyönyörűséges unokám  - a három közül - olvassa majd ezt a blogot. Nem tudom, mikor: 5 vagy 15 év múlva, de már ezért a gondolatért is hálás vagyok. Valami itt marad belőlem, nekik.

Én szinte semmit sem tudok drága nagyszüleimről, mert míg éltek, nem volt annyi eszem, hogy kikérdezzem őket. Ki volt a legnagyobb szerelmük? Hogyan szerettek? Hogyan találták meg Istent? Nem kértem el a komáromi nagyi becsinált levesének receptjét sem, amelynek íze felejthetetlen számomra.

Na, ezért írok. Ajándékba adom magam, és a híres chilis tésztám receptjét mindenkinek, akit nagyon szeretek. Mert én is elmondhatatlanul sok inspirációt, szeretetet és erőt kaptam tőletek, a világtól, amiért úgyszintén nagyon hálás vagyok. 

Évának (Éva blogja) különösen, mert nagy szerepe volt abban, hogy visszatértem.

Köszönöm, hogy itt vagytok!

 "Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: "köszönöm", az is elegendő lenne."

Eckhart von Hochheim