Mindig is szerettem a minestrone levest, de néhány hónapja igazi szerelem van közöttünk. Talán érzi a rajongásomat és a hálámat, miközben főzöm és kanalazom, mert szinte rituálé szintre emeltem az elkészítését és elfogyasztását.
Csak annyi történt, hogy elkezdtem kísérletezni, rákerestem olasz mammák videóira, és mindig elhatároztam, hogy most ez lesz életem legfinomabb minestronéja. Sokszor össze is jött, máskor nem – például amikor tésztát is főztem bele –, de azt hiszem, művészi szintre emeltem az olaszok klasszikus levesét, amit minden háznál kicsit másképp főznek, de abban mindenki egyetért, hogy a minestrone a hosszú élet levese. És abban is, hogy akár minden áldott nap lehet enni, akkor sem unja meg az ember. Ebédre is, meg vacsorára is.
Van úgy, hogy sima krumpli helyett édesburgonyát teszek bele, és olyan is volt, hogy a fehérbab mellett belehuppantottam még egy doboz vörösbabot is. Mert babot sokat kell enni!
Ez a leves egyébként a sokféle zöldségnek és a babnak köszönhetően igazi tápláló, tartalmas étel. Csakis friss fűszernövényeket használok, megy bele bazsalikom, oregánó és kakukkfű. És egy kis jóféle olasz zenét is szolgáltatok az isteni illatokat árasztó, békésen és lassan rotyogó levesnek, és magamnak is természetesen.
Néhány hete láttam egy videót, amiben az olasz néni a végén belenyomkod a levesbe egy egész fej, apróra tépkedett endívia-salátát. Van egy olasz lencseleves, amibe én is beleteszek a végén egy egész doboz bébispenótot, úgyhogy gondoltam, ebben sem lehet rossz a saláta. Persze nem kaptam endíviát, így római salátát használtam.
Tökéletes lett! És nagyon finom. Pirított, vadkovászos római rozskenyérrel ettem.
Szóval ez az olaszok longevity levese. És az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése