Hőkupola, tökfőzelék és önismeret

Íme, az én klímám. Semmi bajom azokkal, akik nem bírják nélküle, de én nem szeretem. Sokkal jobban tartok tőle, mint a hőségtől, pedig nem a nyár a kedvenc évszakom.

Ma csak éjféltől hűlt le a levegő. Felkeltem, és kitártam a szobai ablakokat. Ötkor keltem újra, akkor kinyitottam a többi ablakot és a bejárati ajtót is. Most 25 fok van, és estére sem megy 28 fok fölé.

Gyümölcsnapot akartam tartani, de aztán úgy döntöttem, hogy összedobok egy tökfőzeléket. Ha jobban megéheznék, majd rájárok hidegen.

Felmostam a konyhát és a fürdőszobát, hétkor pedig becsuktam minden ablakot. A szobában a teafa illata, a konyhában még a tökfőzelékével keveredik. Ma nem megyek sehová. Olvasás, filmnézés, jóga és egészen minimális politika – ezt tervezem mára.

Úgy kerülöm a rossz energiájú embereket és kommenteket, mint Orbán és a fideszesek a szembenézést, az önreflexiót és a kritikus gondolkodást. Pedig már érzelmileg nincsenek rám hatással. De egyszerűen úgy érzem magam, mintha a friss levegőről – ahol hajnali harmat és erdőillat van – belépnék egy áporodott, sötét, ablaktalan szobába.

A hőkupola sincs rám különösebb hatással, ami egyértelműen azt jelenti, hogy jól vagyok. Még csak le sem izzadok, és nagyon jól alszom. Harminc éve figyelem a testemet és az elmémet, kísérletezem magamon, és nagyon szomorú lennék, ha egy kis hőséget nem viselne el a testem. 

Sőt, kimondottan jót tesz az  immunrendszerünknek, ha néha sokk éri. Akár meleg, akár hideg.

Túl kényelmesen élünk, és ennek előbb-utóbb megfizetjük az árát.

Mert mindig eljön az a pillanat, amikor felelősséget kell vállalnunk. Azért, ahogy az előző húsz-harminc évben éltünk. Azért, ahogy most élünk.

Amikor felelősséget vállalunk, akkor indulunk el az önmagunk felé vezető úton. Amikor felelősséget vállalunk, akkor megfordíthatjuk az egész történetünket.

Minden pillanatban átfordulhat a betegség gyógyulássá. A gyűlölet szeretetté. 

A félelem szabadsággá.

Csak egy döntés kell.