Azóta szakítottunk

 

Crossfit - Az új szerelem - 2024. július 26. Facebook bejegyzés

Ezen a fotón épp edzésre készülődöm, és azon gondolkodom, hogy miben menjek, és egyáltalán menjek-e. Mert inkább fotóznék. Még mindig nehéz elindulni.

A mozgás soha nem volt része az életemnek. Néha egy kis jóga, többéves szünetekkel, újra és újrakezdve a legegyszerűbb ászanákkal. Az elmúlt öt-hat évben már éreztem, nem ártana, ha megmozdulnék. Kipróbáltam a TRX-et, a fitnesztermet, mindkettőt egy-két hónap után abbahagytam. Az elmúlt ősszel pedig hajnalonként gyorsgyalogoltam a Rüdiger-tó körül, de ahogy hűvösödtek a reggelek, a lustaságom győzött, és a tél nulla mozgással telt. Ahogy szinte az egész életem.

Januárban múltam 61 éves, és akkoriban kezdett el fájni a lábam. Fájt, ha lépcsőztem, fájt, ha gyalogoltam, és más tüneteim is voltak. Tavasszal már a bal csípőm is elkezdett fájni gyaloglás közben. Pontosan tudtam, hogy vagy most kezdek el mozogni, vagy nekem annyi. Azt is tudtam, hogy az, hogy eddig ilyen jó passzban voltam, egyes-egyedül az étkezésemnek köszönhető. Szeretem, ha jó a közérzetem, ha nem alszom el ebéd után, szeretem, ha tele vagyok energiával, viszont egyre rosszabbul éreztem magam, és a testem folyamatosan küldte a jeleket.

Így történt, hogy a szarkopénia határán arra az elhatározásra jutottam, hogy végre komolyan elkezdek mozogni, és úgy, hogy ezúttal nem is hagyom abba. Ekkor jött szembe velem a Foxfit Komárom hirdetése. CrossFit, kezdő tanfolyam, és két-három hét múlva kezdődik. Tökéletes! A lehető legnehezebb. Biztos ez a büntetésem – gondoltam –, merthogy tudtam, mi az a CrossFit. Van benne minden: súlyemelés, gimnasztika, saját testsúlyos gyakorlatok és kardió. Mégis, egy cseppnyi kétségem sem volt, hogy ez az én sportom. Ha ez nem tesz rendbe, akkor semmi.

Az első két hétben alig tudtam hazajönni edzés után, pedig könnyített feladatokat kaptam. Az edzőnk, Attila nagyon profi, és a kezdő tanfolyamon megtanuljuk, hogyan kell helyesen végezni a különböző gyakorlatokat. Az öthetes tanfolyam után már a harmadik havi bérletemet veszem meg a jövő héten. Elméletben már haladó vagyok, de gyakorlatban még semmiképp. Van, ami jól megy, és van, ami nem (a dobozugrás nagyon nem). De minden feladatnak van könnyített verziója, mindenkire maximálisan figyelnek, és minden óra vezetett edzés. Az edzőterem szuper, a csapat jó, nemsokára csapatépítő bulink is lesz.

Szóval sportolok! Egyébként a lábam már nem fáj, gond nélkül hazacipelek hullafáradtan egy dinnyét és két kiló banánt. Többet jógázom, mert fontos a sok nyújtás, és nem is emlékszem, mikor voltam ilyen jó formában utoljára, pedig még csak az elején tartok az útnak.

Már régen nem a cél érdekel semmiben, hanem a folyamat, mégis szükségem van kis motivációra, apró jutalmakra és arra, hogy lássam a jövőbeli önmagam, amint könnyedén ugrál fel a dobozra 25 burpee után. Így néha veszek magamnak valami igényesebb és drágább edzős cuccot, és nem sajnálom a salátámra a méregdrága fenyőmagot sem.

Amit nagyon szeretek a CrossFitben, az az, hogy nincs unalom, nincs két egyforma óra, és ott van a komplexitása is. Minden képességet fejleszt: az állóképességet, az erőt, a rugalmasságot, a hajlékonyságot, az egyensúlyt, a kitartást, a koordinációt és a gyorsaságot. Szívből ajánlom mindenkinek, és ha nem ezt, akkor bármi mást!

Azt, hogy én pont a CrossFitba szerettem bele, még most sem hiszem el néha, de már nem is gondolkodom ezen. Csak csinálom. 

A testem pedig hálából meggyógyul.

2024. augusztus - Facebook bejegyzés

Miközben egyre energikusabb vagyok napközben, a tegnap esti edzésen olyan mélypontra kerültem, hogy kifelé jövet biztos voltam benne, hogy én befejeztem. Ez nem nekem való. Azután beálltam a zuhany alá és a leghidegebb vizet folyattam magamra egészen addig, míg észhez nem tértem. Jók ezek a mélypontok, mert mindig magasabbra repítenek, mint ahonnan lezuhanunk. A vacsorám egyébként sokkal finomabb, mint ahogy kinéz. Chilis, fűszeres thai vöröskáposzta saláta, kesudiós öntettel. És fejben már megy a burpee is.

És itt visszatérek a jelenbe. Ez volt az a sport, amit a leghosszabb ideig műveltem életemben. Hat hónapig sportoltam! Na jó, leszámítva a tizenéves korombeli pingpongpályafutásomat, aminek azért lett vége, mert a versenyeken teljességgel hiányzott belőlem a versenyszellem. Én annak is tudtam örülni, ha az ellenfelem nyert. Az edzőm persze kedvesen eltanácsolt, az én kimondatlan mottóm pedig azóta is: „No sport.”

A crossfit óta eltelt két évben semmit sem mozogtam. A lábam rosszabb állapotban van, mint előtte volt. De innen szép nyerni. És hogy mit csinálok most?

Folyt köv.