2009. július 23. Sofia írta:
Talán arra
születtem, hogy szépséget teremtsek magam körül. Talán mindenki erre született.
Előbb meglátni, majd teremteni, s végül azzá válni. Mert képesek vagyunk rá.
Minden egyes ember képes rá. Akármiben: zenében, művészetben, a konyhában, a
kertben, bárhol. Megtanulni a lélekkel látni, hogy a másik embernek is a lelkét
lásd.
Ez a
szeretet. A szeretet nem lehet ige, amíg tárgya van, csak kapcsolat, vonzalom,
szimpátia és ragaszkodás. De ez az út. Ez az út vezet a felismeréshez, hogy ha csak
a zöld szín létezne, a többit sem ismernéd. Az emberekkel is így van ez.
Mindenkire szükség van. Mindenki egy szín a létezésben. Minden energia, minden
fény. Minden ezen a földön a fény különböző rezgésszámú megnyilvánulása.
Keresd
mindig a fényt. Nem kell félni a sötétségtől, mert az is fény: a kezdet. A fény
hiánya. Az elme csak lineárisan és ellentétekben tud gondolkodni:
összehasonlít, ítél, és gyártja a problémákat. Persze tud pozitív is lenni, de
ahol pozitív van, ott lennie kell előbb-utóbb negatívnak is. A létezés az
ellentétek megélésén keresztül tanít.
Hiába tudsz
teremteni, ha később annak folyományait már nem tudod kezelni. A Titok című
film óta nagy divat teremteni, és valóban, meg kell tanulnunk, hogy a gondolat
teremt. De tudd, hogy van tovább! Az élet olyan, mint az inga. Mindkét oldalra
ugyanolyan mértékben kell kilengenie, hogy megszülessen az egyensúly. A
harmónia. Az a szín, amelynek már nincs is színe.
Ezek a festmények már mások otthonát öltöztetik, de talán nemsokára születnek új képek. És annyira kíváncs vagyok, hogy milyenek! Ma átnéztem a festékeimet - nem sok száradt be - ecseteket, és van 4-5 feszített vásznam is. Napok vagy hetek kérdése, és nekiállok.








1 megjegyzés:
Hu, van minden az irasodban, sok szo, ami mindig erdekelt. Persze, hogy nem a jelentesük, azzal tisztaban vagyok, mert magyar anyanyelvem. A szavak mögötti lenyeg, a megfejtesük, a hasznalatuk, az megelesük, az elesük erdekel: szepseg, szeretet, feny, gondolat, teremtes...
Ami mindig is erdekelt: ellentet es harmonia. Ezeket mindenben keresem. Örök temam.
Sok szinröl is volt szo, es nemcsak szavakkal, hanem kepekkel, festmenyekkel is.
Fodor Akos jutott eszembe. Ez a par sor kuszott be a gondolataimba, es elhozom neked is, hatha nem ismered:
Dráma
– Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom.
Megjegyzés küldése